„Kézműves műhelyek és termékek a középkorban és az újkorban” A közeljövőben e címmel régészek, történészek, etnográfusok és restaurátorok bevonásával internetes „enciklopédia” indul. Cél: folyamatosan összegyűjteni és bemutatni a munka világának középkori és újkori tárgyi emlékeit, a műhelyek szerszámkészletét, a termékeket, szemléltetve a fontosabb technológia és divatbéli változásokat.
Akiknek szánjuk:
- a középfokú szakképzésben résztvevő hallgatóknak és szakoktatóiknak,
- gyakorló iparosoknak,
- felsőoktatásban tanulóknak,
- múzeumi, színházi és filmes szakembereknek,
azaz a laikus érdeklődők, a tudományos kutatók és más „profi” felhasználók számára egyaránt hasznos információkat szeretnénk nyújtani.
(Fejlesztés alatt)